szeptember 30, 2007

Kóstoltatás a falunapon

Szentjakab egy Mogyoródhoz tartozó, kb. 200 családot számláló kis alvófalu. A gödöllői HÉV vonalán, a volt Tölgyes ideiglenes megállónál található csendes kis település, gyakorlatilag semmi sincs itt egy játszótéren és egy magánóvodán kívül. Minden nyárutón megrendezésre kerül a falunap, ami bográcsos főzőversenyt jelent (nagyon bölcsen mindennemű zene nélkül).

Tegnap, amikor hazatértünk a hétvégi bevásárlásból, akkor vettük észre, hogy falunap lesz, mert az erre vonatkozó kiírás elkerülte a figyelmünket. Lefektettük a gyereket, és megnéztük a főzőversenyt. Vittem magammal a 2006-os Enikő küvéből, gondoltam megkóstoltatom a helybéliekkel. A bornak elképesztő sikere lett. Hozzá kell tennem, hogy a palackérés valami hihetetlenül javára vált a bornak: olyan mézes muskotály illatfelhő áradt a pohárból, hogy az valami hihetetlen, az íze pedig olyan tömény, mintha olasz likőrbort inna az ember. Még azoknak is ízlett, akik úgy nyilatkoztak, hogy csak az édes bort szeretik.

A palack bor hamar elfogyott, haza kellett jönnöm egy másikért, majd pedig - a néhány érdeklődőnek - vittem a 2006-os rizlingből is - ami szintén megkérdőjelezhetetlen siker volt.

Nincsenek megjegyzések: