szeptember 16, 2008

Acéltartály beszerzés

Vettem három egyenként 300 literes koracél tartályt, hogy a készre ászkolt borokat a palackozásig ebben tudjam tartani.

A beszerzés kalandos történetét részletesen a klikk után olvashatjátok.

Amikor elhatároztam, hogy acéltartályt veszek, az interneten kerestem forgalmazót. Meg is találtam, leveleztünk, és kiválasztottam a megfelelő típust:
  • legyen lapos aljú, amely nem a saját lábain áll, hanem rá tudom tenni a csántérokra;
  • két csapos, hogy a felső csapról tudjak tiszta bort venni, már az ülepedés elején;
  • magassága ne haladja meg a 135 centimétert - hogy beférjen a boltív hajlata alá;
  • legyen felfújható gumitömlős teteje, mert nem szeretném, ha a borhoz glicerint kéne adnom - a hagyományos úszótető tömítését ugyanis ezzel lehet elérni.
A szaktanácsadás kifogástalanul korrekt volt, amikor összejött rá a pénzem (fél év alatt), akkor megrendeltem a tartályokat.

Megállapodtunk, hogy a szállítás kb. mikor fog történni, ehez képest egy héttel azelőtt kaptam egy telefont, hogy a tartályt szállító autó Dörgicsén van, hol találnak meg engem. (Állítólag küldtek előtte e-mailt, de azt azóta sem találom sehol.) Szerencsére éppen Dörgicsén voltunk, így ki tudtam navigálni a kocsit a hegyre, ahol be is állítottuk a tartályokat. Amikor egyet kicsomagoltam, meglepve láttam, hogy nem a felfújható tetővel szállították. Gyors telefon, majd kiderült, hogy a fedelek Olaszországból érkeznek, és két-három hetet várni kell rá. Ez volt július végén.

A fedeleket - többszöri reklamálás után - végül csak szeptember közepén szállították le - egy másik Dörgicsei borászhoz. Állítólag volt előtte telefon - a nem fogadott hívások között nem szerepelt - és a szállító megegyezett a másik pince tulajdonosával, hogy majd én érte megyek. Ha nem telefonálok ismét rá, akkor ez ki sem derült volna. Megigérte, hogy átküldi Fogl János telefonszámát SMS-ben, akinél átvehetem a fedeleket. Az SMS-t mindezidáig nem kaptam meg, de az internetről megtudtam a telefonszámot, beszéltem a borásszal, aki megerősítette, hogy nála vannak a fedelek. Végül anyu elintézte, hogy Mlinkó István, a Pántlika borásza elhozza nekünk a hiányzó fedeleket.

Összességében eléggé kusza benyomásaim vannak erről a beszerzésről. A tanácsadásig, megrendelésig minden rendben, a teljesítés viszont nem tíz pontos.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Üdv,
ezek tényleg cca 94e-be kerülnek darabonként, ha jól látom a honlapon? nem semmi.... Nekem úszófedeles van, a paraffin nem olyan nagy probléma; fejtéskor kell figyelni. Jó egyébként egyéb műveletekhez is; derítés, fejtés, egalizálás, és én mustot is szoktam benne ülepíteni. Hajrá és gratulálok!

Névtelen írta...

Szia!
Én is dolgoztam már ezzel a Lajkó Gábor féle csapattal, de nekem is nagyon megbízhatatlanul szállítottak. Én nem is ajánlom senkinek azóta sem...
Én a Letina tartályok mellett döntöttem...
Üdv.

Spicc írta...

Hát hasznosnak biztos hasznosak, de ismerjük el így a képről elég furcsán hat az összhatás a kis borospincédben. Vizuálisan uralni fogják a teret.

Névtelen írta...

szlovéniából kb féláron lehet ilyeneket beszerezni.