Az egerek és a csap

Amikor a dédapámnak kedve támadt kortyolni egyet az újborból, akkor kiment a pincéhez, megnézni, hogy "nem rúgták-e ki az egerek a csapot?" Általában azzal a hírrel tért haza, hogy a csap rendben van, és az új bor kitűnően sikerült.

A hagyományőrzés jegyében én is megtekintettem a csapokat, de nálam se jártak az egerek. Ami az új rizlingeket illeti, az előprésmust még nagyon karcos, annak tavasszal némi malolatikus fermentációra szüksége lesz, mert a savai nagyon hegyesek még. A présmust (áztatás utáni must) bora nagyon csúszós, nagyon finom, talán Albert Gazdának is ízleni fog (nem savanyít búcsúzóul). A kishordómban van az a bor, ami a múltkor még erősen pirkadt színű volt - most szép sárga már. Ez kissé fás, ámde olyan sűrű textúrájú, mintha feloldottam volna benne egy csaldi vajat. Ezt kicsit visszaházasítom, és ez lesz az "ivbor", magamnak, barátoknak a pincéből kínálva.

Az Enikő küvé idén annyira lágy lett (6-os sav), hogy szinte lúgosnak érzem, mert teste és alkoholja azért van. A nejemnek nagyon bejön. Az illata a már megszokott buja, barokkos virágegyveleg, ezúttal nagyon passzol az ízéhez. Csajozós bor, nagyon.

Ilyenkor nagyon kevés munka van a pincében, a kellemes semmitevés idejét éljük. Töltögetést színleltem - alig eresztenekmár a hordók, beálltak, valamint lekéneztem az üres hordóimat. Kirándultunk egy jót a fiammal.