szeptember 17, 2006

Szüreti előkészületek - Hordók

A hordókérdés számomra azért különösen fontos, mert a tavalyi borom gyakorlatilag a rosszul előkészített hordók martalékává vált. Nagyon sajnálom, mert a rizlingem kimondottan jó lehetett volna.

Tavaly csertölgy hordókat vásároltam, 5 db 200 litereset, 1 db 100 litereset, és egy 50 litereset. A hordók méret szerinti elosztsa nem volt a legszerencsésebb, mert a muskotály és rizling szőlőkhöz egyaránt kellett volna egy-egy 100 és egy-egy 50 literes hordó. Ehez adódott még az a probléma, hogy az egyik 50 literes hordóm tönkrement, a dongája megrepedt, és a szájánál is aggasztó repedések vannak. Ez utóbbival még el lehetne élni, de komolyabb repedésnél a hordó folyik. Elméletileg a hordó garanciális, már jeleztem a készítőjének a problémát, majd meglátjuk, mit mond rá.

.

Idén tehát a hordókészletemet 2 db 50 literes és egy darab 100 literes hordóval növeltem, ha a rossz 50 litereset megjavítják, akkor elegendő lesz. Az új szerzemények:



Ezekhez vásároltam még üvegedényeket 35, 20, 15 és 10 literes ürtartalommal, ami átmeneti tárolónak nagyon megfelelő lesz.

A hordókat komoly meló beavatni, örök kérdés, hogy mennyit kell áztatni, és mennyit kell forrázni. A válasz mindkét kérdésre: rengeteget.

Az új hordóim egy hétig áztak kétszer váltott vízben. Ezt követte egy trisós, egy citromsavas, majd egy tiszta vizes forrázás, most újabb egy hétig álnak. A harmadik lé, amely jött a hordóból, továbbra is sárga, faízű, tehát ezt a forrázásos kezelést meg kell ismételnem. Hét közben a hordók fel vannak töltve vízzel, amelyet anyu kétnaponta cserél.

.
Feltöltés vízzel - víz leengedése ... hordók himbálása.

Egy forrázási trükk: amikor a forró vizet belezúdítjuk a hordóba, csak lazán kell bedugózni. A hordó hengergetésével a hordóban jó sok gőz keletkezik, amelyet kb. egy perces hengergetés után ki kell engedni. Vigyázat! Ilyenkor a gőznyomás méterekre lőheti a dugót, szóval ne hajoljunk fölé! Ezután gyorsan újra le kell dugózni, miáltal a kihűlő forró vízgőz kicsapódik, térfogata csökken, és a hordóban vákum keletkezik. Ez segít a fa pórusaiból a lerakódások eltávolításában.

A régi hordóimat is - szinte - egész nyáron áztattam, így az utolsó áztatóvizek szinte teljesen faízmentesek lettek. Mindezt úgy, hogy már egyszer volt benne bor! A legutolsó áztatás után a hordót tömény szesszel öblítettem ki (Tesco gazdaságos vodka, finomszesz + víz). Egyébként így lehet Tesco gazdaságos Whiskyt csinálni.

Ezután a hordókat megkéneztem. A hordókban havonta el kell égetni hektónként egy kénlapot, egyébként gombák szaporodnak el benne. A kénezéshez én virágárusok által használt vékony kötöződrótot használok, ez nem roncsolja a dugót és a hordó nyílását, ugyanakkor kibírja az égő ként.

A hordókban a ként úgy kell elhelyezni, hogy az annk a közepén égjen el. A kénezés egy elég veszélyes folyamat, mert ha belélegezzük az égő kén szagát, akkor napokig gyötri a tüdőt a szúró érzés. Ezért én minden hordóhoz előkészítem a szükséges kénadagot, úgy összehajtogatva a kénlapokat, hogy könnyel és gyorsan bele tudjam tenni az égő ként a hordóba, meggyújtom, majd gyorsan ledugózom.

Utolsó lépésben a pince légterében is elégetek egy kénlapot, amikor azt meggyújtom, gyorsan rácsukom a pinceajtót, és egy hétig felé se megyek.

.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

A Borissza-cimboráid is remélik, hogy nem pálinkaként látják majd viszont a boraidat. Ezzel együtt egy óvatos figyelmeztetés: forrázás ide vagy oda, ne járj úgy, mint a Kreinbacher-ék, akiknek évről évre kevésbé fásak a borai, de az első két évben a fa totálisan elnyomta a szőlőt és a fajtát.

Névtelen írta...

A hordók árait beírhatnád, hogy képben legyen az, aki borászkodásra adná a fejét.