
A szőlőben ilyen kép fogadott, a hajtások szépen megnőttek, de ami igazán meglepő volt, a fürtök állapota. A fürtzáródás végén, a zsendülés elején járunk.
Ennek ellenére nem végeztük el a zöldszüretet (fürtválogatást), mert igazán félek attól, hogy a jég besegít, és akkor nem marad semmi szüretre.A tetővágás egyébként nem egy óriási munka, ha a hajtásokat rendre befűztük. Ebben az esetben csak sétálni kell a szőlő mellett, és minden hajtást el kell vágni két méter magasan, valamint az oldalhajtásokat be kell húzni a drótok közé. Kb. 8 óra munka volt a teljes tetővágás, a feleségem (hetedik hónapos terhesen) sétált a sor másik oldalán, és fűzögette a hajtásokat.
A munka végén megpermeteztem, Ridomil Gold Plus + Topas + Karathane kombóval. Egy fürtön egy szem volt lisztharmatos, az indikátor hárslevelű félsoron. Két nappal a permetezés után újra ránéztem, semmi jele a lisztharmatnak. Egy levelet találtam, amelyen beszáradt (halott) perenoszpóra volt velfedezhető, és egy tőkén volt gubacsatka kártétel. Ez utóbbi ellen a fertőzött levelek letépésével védekeztünk.Összességében másfél nap alatt rendbe kaptuk a szőlőt, jöhettek a pincemunkák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése